sweetness-Cukorbetegeknek

Cukorbeteg gyermek a suliban

Gondos kezeléssel és megfelelő táplálkozással, illetve rendszeres testmozgással elérhető, hogy a diabéteszes gyermek ne kerüljön hátrányba kortársaival szemben.

Nem az a probléma, hogy ezek a gyermekek betegségük miatt mások, hanem az, hogy nem minden iskola és óvoda vállalja az ilyen gyerekeket.
Az iskoláskorú cukorbeteg gyermekek közösségi étkeztetési igen nehézkes, hiszen nekik egészséges társaiktól eltérő élelmiszerekre van szükségük. A szülők szerepe e tekintetben meghatározó, hiszen a helyes iskolaválasztás mellett, sokszor ők maguk készítik gyermekük egész napi élelmét.

Vannak olyan intézmények, amelyek integráltak (egészséges és cukorbeteg gyermekek tanítanak) és levéve a szülők válláról a terhet, gondosan odafigyelnek arra, hogy mi kerül a csemete tányérjára. Ráadásul az integrált iskolában a többi diák meg tanul segíteni cukorbeteg társainak, a cukorbeteg gyerekek pedig látják, hogy nincsenek egyedül, mivel több cukorbeteg gyermek jár a közösségbe, miközben együtt tanulnak az egészségesekkel. Ezekben az intézményekben tehát nem csupán az étkeztetésre, de a különös fontosságú mozgásra is odafigyelnek. Olyan szakembereket (dietetikusokat, gyógypedagógusokat) alkalmaznak, akik felügyelete mellett a szülő biztonságban tudhatja gyermekét.

A cukorbeteg gyermekek szüleinek ügyelnie kell a gyermekük étkezésére. Emiatt lényeges olyan intézményekben taníttatni a gyermekeket, amelyek vigyáznak gyermekük egészségére. A cukorbeteg gyermekek étkeztetésénél nem csupán az alapanyagokra kell figyelniük, de arra is, hogy mikor eszik az iskolás. A helyes diéta nem lehet azonos az unalmas, ízetlen táplálékokkal, hanem egészséges, élvezetes és változatos táplálkozást kell magában foglalnia. A diéta tehát nem egyszerűen a cukor megvonását jelenti: a cél, hogy jó anyagcsere-egyensúly mellett megfelelő energiát biztosítsunk a gyermek fejlődéséhez és növekedéséhez, egészséges táplálkozási szokásokat alakítsunk ki, ezzel megakadályozzuk az akut és krónikus szövődmények kialakulását.

suli

 

 

 

 

 

Fontos tudnivalók, tanácsok a suliba induló cukorbeteg gyermekek részére:

Ha cukorbeteg vagy, a biztonságod szempontjából elengedhetetlen, hogy a tanáraid és osztálytársaid tudjanak az állapotodról, illetve arról, hogyan segíthetnek neked.

 

Készíts listát!

Érdemes összeállítanod egy listát a tanáraid számára a betegségeddel kapcsolatos tudnivalókról és adatokról.

Írd fel, hogy mi a teendő vészhelyzet esetén, illetve kiket kell értesíteni, a kezelőorvos nevét és számát. Ugyanis előfordulhat, hogy nincsenek ezzel kapcsolatos tapasztalataik, ismereteik.

Kérd meg őket, hogy ha szükségét érzed, ehess vagy ihass az órájukon, megmérhesd a vércukorszinted, vagy ha kell, beadhasd magadnak az inzulint!

Mondd el a tanáraidnak, osztálytársaidnak, hogy a túlzottan alacsony vércukorszint (hypoglikémia) kialakulhat stressz és izgalom hatására is, és szokatlan fáradtsággal, dekoncentráltsággal, ingerlékenységgel, agresszív viselkedéssel járhat!

Ebben az esetben azonnal enni vagy inni kell valamit, hogy helyreálljon a vércukorszint. A túl magas vércukorszint (hyperglikémia) tünete pedig a gyakori vizelési inger és a túlzott szomjúság.
Ha a tanáraid, osztálytársaid tudnak minderről, az megkönnyíti az elfogadást, megértést és segíti a támogató magatartás kialakulását. Amennyiben helyettesítő tanár vagy kistanár tart órát, neki is mondd el, hogy cukorbeteg vagy, és esetleg mire lehet szükséged az órája alatt (pl. WC-re menni, enni, vércukorszintet mérni).

Mérd meg rendszeresen a vércukorszinted!

A vércukorszint mérésre a legalkalmasabb hely az iskolai orvosi szoba lenne, ezért beszélj az iskolaorvossal és védőnővel az állapotodról! Biztonságosabb, ha a gyógyszert és injekciós tűt is itt tárolod – így nem áll fenn a veszélye, hogy elhagyod, vagy illetéktelen kezekbe jut.

Fontos odafigyelned arra, hogy az étkezések az inzulinadagoláshoz hangoltan a megfelelő időben történjenek.

A cukorbetegség nem jelenti azt, hogy nem ehetsz együtt a többiekkel, csak kicsivel több szervezést kíván, és jobban oda kell figyelni arra, mikor és mit eszel.

Ne titkold el a betegségedet a többiek elől attól való félelmedben, hogy esetleg cikizni fognak miatta!

Hidd el, a legtöbben elismeréssel fognak tekinteni a bátorságodra, kitartásodra, fegyelmezettségedre, amit a betegség megkövetel.

Amennyiben mégis akadna, aki piszkál az állapotod miatt, a legjobb, ha egyszerűen figyelmen kívül hagyod, és nem reagálsz az éretlen megjegyzésekre.

Ha azonban ezek az incidensek aggasztó méreteket öltenek, szólj egy tanárnak, aki segíthet, ha kell!

Ha titkolod a betegséged, kihagyod a gyógyszereket, vagy olyan ételeket fogyasztasz, amit nem lenne szabad, azzal rontasz az állapotodon és veszélybe sodrod magad. Ne tedd!
(Forrás: S. D., kidshealth)

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!