A tartós stressz szerepe a cukorbetegség kialakulásában

” A betegség az egység hiánya.

A betegség a Lélek magánya.

A szellem, a lélek, a test és az értelem

Egységben aranyvirágot terem.”

A neurohormonális szabályozások szerepe az

inzulinrezisztencia kialakulásában tartós  stresszben

“A tartós stressz napjainkban alig kerülhető el. Számos betegség kialakulásában játszik szerepet a kóros neurohormonális szabályozás: elhízás, cardiovascularis betegségek, 2-es típusú diabetes  mellitus, depresszió,  daganatos betegségek, gyulladások, allergia. Két nagy szabályozórendszer   vesz   részt   a   stressz   során  bekövetkező neuroendokrin  változásokban: a hypothalamus- hypophysis-mellékvese tengely  és a szimpatikus idegrendszer. Az adrenocorticalis rendszer tartós aktiválódása inzulinrezisztenciához és obesitashoz vezet, amihez vascularis,  arterioscleroticus és gyulladásos tünetek társulnak. A kórfolyamatok korai felismerése  és a fokozott  fizikai aktivitás jelentheti a fent említett  leggyakoribb betegségek igazi megelőzését.

Az élő szervezetet számos  külső  és belső  inger, vagyis stresszorhatások érik. A stressz folyamata biztosítja,  hogy  ezekkel  a stresszorhatásokkal szemben  az egyén megvédhesse szervezetének belső állandóságát, úgynevezett homeosztázisát. A védekezés egyúttal az egyénben alkalmazkodási folyamatot  indít el, amelyet adaptációnak neveznek. Az egyén  homeosztázisának fenntartását különböző szabályozási rendszerek biztosítják, amelyek különféle strukturális – molekuláris, neurohormonális, immunológiai és viselkedési – szinten működnek. A szervezetnek a stresszorhatásokra adott válaszkészségét, vagyis az adaptív válaszok összességét allosztázisnak nevezik. A stresszorhatás időtartama szerint a stressz lehet akut vagy krónikus.  Az akut stressz szerepe a szervezet  túlélésének  biztosítása, az akut ingerhatással szembeni védelem, ami gyors, intenzív  szimpatikus idegrendszeri  és adrenalis aktivitást vált ki.

Selye János több  mint 70  évvel ezelőtt már  részletesen  leírta  a stressz kórfolyamatát.A folyamatos, tartós stressz során  a  neuroendokrin folyamatok metabolikus és pszichés eltérésekhez vezetnek, károsítva az adaptáció  folyamatát. Ennek  szerepe különösen  fontos  napjainkban,  mert a felgyorsult esemény-kihívás  ingerek  számos  esetben eredményeznek olyan adaptációs zavart, amely hozzájárul az úgynevezett civilizációs betegségek kialakulásához.E betegségek közül kiemelkedően  magas a szív- és érrendszeri károsodás, a pszichés zavar, az allergia és a daganat, illetve  az  elhízással,  fertilitási  zavarral  járó  neuroendokrin betegségek előfordulása. A tartós stressz állandó kihívást jelent az egyén neuroendokrin szabályozórendszerei számára. A neuroendokrin folyamatok tartós aktiválódása lokális (például érfal, zsír- és izomszövet, máj, szimpatikus és autonóm idegrendszer) szervi károsodásokhoz vezető kórfolyamatokat indít el.”

Részlet Dr. Molnár Ildikó PhD.: A neurohormonális szabályozások szerepe az inzulinrezisztencia kialakulásában. LAM 2009; 19(8–9):481–487.

A stressz emberenként eltérő reakciókat kelthet. Az egyik embernek remeg a keze, a másik csikorgatja a fogát, a harmadik elvörösödik. Ezek a védekezési mechanizmusok az őskori ember számára még a félelem hasznos kísérőjelenségei voltak, a mai életkörülmények között azonban már inkább zavaróak, és gyakran tovább fokozzák a stresszt. Ezek lehetnek enyhe testi tünetek is, például izomrángás, visszatérő fejfájás, rossz emésztés, rendszertelen bélműködés.

Bizonyos jeleket figyelmeztető jeleknek kell tekintenünk. Sokan sok dohányzással, alkohollal, kávéval vagy más élénkítőszerekkel próbálnak magukon segíteni. A hirtelen fellépő stressz komolyabb tüneteket válthat ki: agresszív magatartást, étvágytalanságot, álmatlanságot, ingerültséget és az összpontosító képesség romlását. Ha a folyamat súlyos méreteket ölt, pánikrohamról beszélünk.

A pánikroham egyszerű félelemmel kezdődhet, amelyet más körülmények között önbizalomhiánynak éreznénk. Némelyeket már az félelemmel tölt el, ha át kell menniük egy forgalmas utcán. A súlyos stressztől szenvedők számára az effajta félelmek szinte leküzdhetetlennek látszanak. A szívverés szaporábbá válik, s úgy érezzük, torkunk és mellkasunk összeszorul. Fokozódik a pánik, a bőr sápadt, nyirkos, verejtékes lesz. Nehezebbé válik a nyelés, és sokan a szívroham előjeleihez hasonló panaszokról számolnak be. Szélsőséges esetekben a pánikroham következménye akár az eszméletvesztés is lehet. Az ember életében előforduló stresszforrások egyik legfontosabb csoportját a külvilág eseményei alkotják.

A külső tényezők okozta stresszért nem csak a mai élet lázas tempója lehet felelős, hanem az olyan események halmozódása is, amelyek egyenként nem különösebben megterhelők, de együttvéve már túl nagy gondot jelentettek.

Sikerült kimutatni, hogy a lelki jelenségek kitörését és az öngyilkossági kísérleteket sokszor olyan eseménysorozatok előzik meg, amelyek az illetőt súlyosan nyomasztják.

A legkárosabb és potenciálisan legveszélyesebb stresszforrások azon események, amelyek valamilyen veszteséggel vagy konfliktussal járnak. A testi betegségek, kiváltképp, ha az egyén képtelenné válik addigi tevékenységeinek ellátására, az önbecsülés elvesztésével fenyegetnek. A konfliktusok részei a mindennapi életnek otthon és a munkahelyen egyaránt.

 „A stressz mindennap „újraformázza” az agyat – az idegsejtek változtatják morfológiájukat, a más sejtekkel való kapcsolódások számát és azt a módot is, ahogyan más idegsejtekkel kommunikálnak. A legtöbb esetben ezek a válaszok adaptívak (alkalmazkodóak) és hasznosak – segítik az agyat, hogy megküzdjön a stresszel és a viselkedési reakciót megfelelőképpen formálja. Ugyanakkor, mivel számos stresszes dolog kikerülhet az irányításunk alól, az agy „hárító” kapacitása és a hippokampuszban lévő idegsejtek kimerülhetnek – ez az agy azon területe, amely a tanulás és a memorizálás folyamatáért felelős -, így megkezdődik a folyamat kikapcsolása, az egyéb sejtekkel való kommunikáció veszít hatékonyságából, és betegség jelei mutatkoznak.”

„..a stressz akkor válik kórossá,ha nem vagyunk képesek megbirkózni az újszerű, veszélyeztető helyzettel, illetve a krónikus stressz, a kimerülés fázisa egy értelműen károsító hatású.”